4 fő vallotta meg nyilvánosan Jézus Krisztusba vetett hitét a Kaposvári Pünkösdi Gyülekezet bemerítési istentiszteletén szeptember 6-án.
Az alábbiakban Kocsis József lelkipásztor beszámolója olvasható:
A tavaszi istentiszteletek sokunkban mély nyomot hagytak, és többnyire előrehívással, egymásért való imádkozással zárultak. Négy barátunk pedig eljutott odáig, hogy átadták az életüket az Úr Jézusnak. A bizonyságtételükből kiderült, hogy ez a folyamat jóval visszább vezethető, hiszen Isten sokszor, sokféleképpen megszólította már őket.
Ezután elkezdődtek a felkészítő alkalmak, majd végül szeptember 6-án vasárnap megtartottuk bemerítő istentiszteletünket. Rokonok, barátok, ismerősök és a gyülekezet közösségében négyen vallották meg nyilvánosan hitüket.
Kívánjuk, hogy az Úr áldása kísérje életüket.