Ismét egy közös ima- és dicsőítő alkalomra gyűltek össze a férfiak Székesfehérváron szeptember 19-én, hogy egy időre kilépjenek a mindennapok rohanásából, és egyszerűen megálljanak Isten jelenlétében.
Talán kevés dologra van ma nagyobb szükségünk, mint az ilyen jellegű megállásra. A modern kor férfiait folyamatosan éri a digitális zaj: üzenetek, értesítések, feladatok, elvárások, projektek. A testi és szellemi kifáradás pedig szinte észrevétlenül válhat a mindennapjaink életformájává.
Az ApCsel 20,28 és az 1Timóteus 4,16 üzenete nyomán előkerült annak fontossága, hogy az ember ne csak arra figyeljen, amit el kell végeznie, hanem önmagára is. Szükségünk van arra, hogy időnként megálljunk, és újra figyeljünk arra, mi történik bennünk és körülöttünk.
Dr. Izsák Norbert szolgálatán keresztül azonban ennél is mélyebbre mutatott a Márk 3,14 igerész: Jézus azért hívta magához a tanítványokat, „hogy vele legyenek”. Ez a sorrend alapvetően meghatározza az Úrral való kapcsolatunkat: Jézus először önmagához hívta a tanítványokat, a szolgálat, a küldetés és a feladat csak ezután következett. Mégis könnyen úgy tekintünk az Istennel töltött időre, mint valamire, ami csak abban segít, hogy jobban bírjuk a hétköznapokat. Megállunk, hogy feltöltődjünk, majd tovább daráljuk a munkát, a szolgálatot és a feladatainkat. Így Isten jelenléte észrevétlenül eszközzé válhat a következő cél eléréséhez.
Jézus azonban nem eszköz egy másik cél eléréséhez, hanem ő maga a cél. Ezért nem kell előtte teljesítenünk, bizonyítanunk vagy hasznossá tennünk magunkat. Krisztus nem a teljesítményünk miatt hív magához, hanem azért, mert szeret bennünket. Az Istennel való kapcsolatunk értékét nem az adja, hogy mit tudunk általa elvégezni. Talán éppen ezt a sorrendet kell újra megtanulnunk: először vele lenni, és csak azután elindulni oda, ahová küld.
Lehetnek olyan pillanatok, amikor nincs feladat, nincs következő lépés, és nem kell semmit bizonyítanunk. Amikor a legfontosabb dolog egyszerűen az, hogy Krisztus előtt legyünk. Ha pedig ő küld, elindulunk. Ha feladatot bíz ránk, megtesszük. Nem azért, hogy végre értékesek legyünk, hanem abból az identitásból, amelyet Krisztusban kaptunk.
Erre hív ma bennünket is Jézus: ne csak érte tegyünk valamit, hanem először tegyünk önmagunkért, legyünk vele!