IFIPÜNKÖSD GARY WILKERSONNAL

2023. november 2.

 
 

2023. október 5-én az Ideje Elhinned konferencia előestjén Ifipünkösd alkalmat szerveztünk az Országos Ifjúsági Misszióval, a Christeens tinédzsermisszióval és a Pünkösdi Zenei Misszióval összefogva.

Ezen az estén Gary Wilkerson, az Ideje Elhinned konferencia igehirdetője volt a vendégünk, aki az alábbi igéből kiindulva hirdette Isten igéjét a több mint kétszázötven fiatal számára:
„Ilyen az a nemzedék (az angolban: ez az a nemzedék), amely hozzá folyamodik, akik Jákób Istenének orcáját keresik.” (Zsoltárok 24,6)

Gary Wilkerson igehirdetésében arról beszélt a fiataloknak, hogy Isten ezt a generációt választotta ki arra, hogy munkáját elvégezze, és ébredést hozzon a magyar nemzetre.

Üzenete után imádkozott azokért, akik elhívást éreztek Jézustól arra, hogy teljes életükkel az Ő szolgálatába álljanak.

Ezt követően Prekopa Rolf, a Christeens tinimisszió vezetője olvasta fel az alábbi igéket:
„Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek. Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre.” (1Királyok 18,19-20)
„Ekkor Nebukadneccart úgy elöntötte a harag Sadrak, Mésak és Abéd-Negó miatt, hogy még az arca is eltorzult. Meghagyta, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, mint ahogyan be szokták fűteni.” (Dániel 3,19)

A fenti két történet kapcsán arról beszélt, hogy Isten ezzel a tűzzel akarja felruházni a mai fiatalságot, hogy képes legyen szembeszállni a mai kor trendjeivel, és képviselni Isten igazságát.

Ezt követően Gurzó János, az Országos Ifjúsági Misszió vezetője osztotta meg gondolatait a fiatalsággal:
„Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod a fiatal oroszlánt és a tengeri szörnyet.” (Zsoltárok 91,9-13)

A fenti ige kapcsán arra helyezte a hangsúlyt, hogy ha oltalmat keresünk, keressük az Úrnál, mert Ő az egész mennyet képes és hajlandó is megmozgatni értünk.

Ezt követően Földesi Tamás elnök testvér buzdította a fiatalokat a Bírák könyvéből olvasott igék alapján:
„Izráel fiai ekkor azt mondták az Úrnak: Vétkeztünk. Tégy velünk bármit, ahogy jónak látod, csak ments most meg bennünket! Majd eltávolították maguk közül az idegen isteneket, és újra az Urat tisztelték. Az Úr pedig megelégelte Izráel nyomorúságát. Ekkor fegyverbe szólították az ammóniakat, és azok tábort ütöttek Gileádban. Összegyülekeztek Izráel fiai is, és Micpában ütöttek tábort. A nép és Gileád vezérei azt kérdezték egymástól: Ki az az ember, aki harcba mer szállni az ammóniakkal? Az lesz a feje Gileád összes lakójának!” (Bírák 10,15-18)

Rövid igehirdetésében arra bátorította a fiatalokat, hogy először a belső ellenséget, önmagukat tanulják meg legyőzni, mert aki megtanulja legyőzni a kísértéseit, az tud majd szembeszállni a külső ellenségekkel is.

Az Ifipünkösdön a Pünkösdi Zenei Misszió szolgált dicsőítéssel. Az alkalom végén sok fiatalért imádkoztak a jelen lévő Elnökség illetve Egyháztanács tagjai, lelkipásztorok.

Az Ifipünkösd üzenetei rövidesen elérhetőek lesznek a Magyar Pünkösdi Egyház YouTube csatornáján.

2020