„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.”
(Zsolt 46,2)

Az elmúlt esztendő a koronavírus-fenyegetettség árnyékában telt, és még ebben az évben is számolnunk kell vele. De nem csak ez fenyegeti az életünket! Naponta szembe kell néznünk olyan dolgokkal, amelyek veszélyeztetnek bennünket. Betegség, kísértések, embertársaink rosszindulata, nemtelen támadások és végül a halál, mind-mind olyan dolgok, amelyekkel szinte kivétel nélkül szembe kell néznünk. Ugyanakkor tudjuk, hogy a hívő ember nincs egyedül a bajban sem. Isten az ő személyes jelenlétét és oltalmát ígéri számunkra. Keressük-e ezt az oltalmat? Számítunk-e rá? Számolunk-e vele? Időnként olyan félelem és kétségbeesés lesz úrrá az emberen, mintha nem lenne oltalmazója. Isten Igéje emlékeztet rá, hogy a mi mennyei Atyánk „szárnyai alá” menekülhetünk. Itt lecsendesedik elménk, békességre talál lelkünk és megnyugszik zaklatott szívünk. Meneküljünk hozzá, mielőtt az aggodalom hatalmába kerít. Mennyivel másabb egy tomboló vihart a szobánk ablakából szemlélni, mint fedél nélkül átélni.

Isten gyermeke számára védelmet nyújt Isten háza és Isten népe is. Izrael menedékvárosai védelmet biztosítottak a vérbosszú elől. Gondolunk-e arra, hogy a keresztény közösségeknek és a Krisztus tanítványainak oltalmazó Istenük képviselőinek kellene lennie ebben a világban? Mennyei Atyám gyermekeként nekem a rászorulók oltalmazójává kell válnom. A gyülekezet pedig az a hely kell legyen, ahol nem támadásokat kap, hanem védelmet nyer az ember. Jézus példázatában a kifosztott és félholtra vert embert egy samáriai irgalma mentette meg, aki nem csak elsősegélyben részesítette, de egy vendégfogadó ház oltalmát is kifizette számára. Ilyen irgalmas emberként kell élnünk ebben a világban, hívő közösségeinknek pedig lelki gyógyuló helyként kell működniük. Viszonyuljunk a megtépázott életű emberekhez úgy, mintha azokat a mi irgalmas Szamaritánusunk bízta volna gondjainkra! Mert valóban így is van.

Forrás: Élő Víz Bibliaolvasó Naptár 2021