IZRAELI ÚT A MAGYAR PÜNKÖSDI EGYHÁZZAL
A Magyar Pünkösdi Egyház 2022. május 3–9. között Pataky Albert egyházelnök vezetésével tervez izraeli látogatást félpanziós ellátással.
Program:
1. nap: Budapest – Tel Aviv – Tiberias
Érkezés után találkozunk kinti idegenvezetővel, majd elindulunk Tiberias fele.
A szállás elfoglalása, majd vacsora.
2. nap: Názáret – Kána – Kapernaum
Reggeli után Názáretbe utazunk, ahol az Angyali üdvözlet templomát, majd Kánát, Jézus első csodájának helyszínét tekintjük meg.
Innen utazunk tovább Jézus városába, Kapernaumba, majd Tabghara, a kenyérszaporítás helyszíne.
Ezután Mensa Christi és a Boldogmondások hegye következik, megfelelő létszám esetén hajóval (fakultatív, ebéddel együtt 38 EUR/fő) térünk vissza Tiberiásba.
Szállás, vacsora.
3. nap: Tel Dan – Baniasz – Golán
Reggeli után Tel Dánba látogatunk el, ahol Ábrahám az ígéret földjét elérte.
Innen, Baniasz, Fülöp Cézáreába utazunk. E város közelében, azaz a Jordán forrásainál hangzott el Péter vallomása: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” és Krisztus válasza: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat” (Mk 8,27-30; Mt 16,13-20).
Majd Qatsrinba megyünk, ahol megnézhetjük, hogyan működik egy olajprés üzem.
Szállás, vacsora, Betlehemben.
4. nap : Jeruzsálem
Reggeli után a napot Ein Karemben kezdjük, Keresztelő János születési kápolnáját nézzük meg.
Innen az Izrael Múzeumban teszünk látogatást (18 USD/fő a helyszínen) megcsodálva a Heródes korabeli város makettjét és a Könyv Szentélyét, ahol a holt-tengeri tekercseket őrzik.
Majd a Damaszkuszi kapuval szemben lévő Kerti sírhoz megyünk.
Az Oroszlános Kapun át végigsétálunk Jézus szenvedésének útján, a Via Dolorosán, megtekintve a stáció állomásait, a Bethesda fürdőt és lehetőség szerint a Szent sír templomot.
A zsidó negyeden át a Siratófalhoz megyünk.
Szállás, vacsora Betlehemben.
5. nap: Jeruzsálem – Betlehem
Reggeli után az Olajfák hegye, Dominus Flevit kápolna, majd a Getsemane kert és a Minden népek temploma.
Innen sétálunk tovább megtekintve Absolon emlékoszlopát és Zakariás próféta sírját.
Azután Jeruzsálem legrégebbi részébe, Dávid városába látogatunk el, (11 USD/fő), ahol megnézzük Ezékiás csatornáját, a kanani falakat és a Siloam tavát.
Majd busszal megyünk vissza Betlehembe, ahol felkeressük a Születés templomát.
Szállás, vacsora Betlehemben.
6. nap: Holt-tenger – Massada
Reggeli után első állomásunk Jézus keresztségének helye: Qasr al Yahud.
Elhaladunk Qumran mellett, az esszénusok lakóhelyénél. A terület környékén levő barlangokban találták meg a híressé vált Holt-tengeri tekercseket.
Holt-tengeri krémekből vásárolhatunk.
Megfelelő létszám esetén megtekintjük Massada erődjét (helyszínen 38 EUR/fő), majd lehetőség lesz fürdőzésre az ásványi sókban gazdag tengerben.
Szállás, vacsora Betlehemben.
7. nap: Tel Aviv – Budapest
Reggeli után utazás Tel Avivba, buszos városnézés.
Majd Jaffa óvárosát nézzük meg.
Transzfer a reptérre, hazautazás.
Részvételi díj: 339 900 Ft/fő
Az ár tartalmazza:
• Repülőjegyet az ELAL légitársaság járatokra (kézipoggyász 8 kg, feladott poggyász 23 kg)
• Szállást kétágyas szobában (3-4 csillagos hotelekben)
• Étkezéseket: büféreggeli és menüvacsora
• Transzfereket
• Légkondicionált autóbuszt
• Helyi magyar nyelvű idegenvezetést
Az ár nem tartalmazza:
• Helyszínen fizetendő: 50 EUR/fő
• Borravalót, reptéri illetéket: 68 000 Ft/fő
• Belépőket: kb. 25 EUR/fő
• Betegség-Baleset-Poggyászbiztosítást: 890 Ft/nap (70 éves kor alatt)
Kérhető: Útlemondási biztosítás (Covid biztosítás): 20 400 Ft/fő
Egy ágyas felár: 110 500 Ft
Jelentkezni az utazási irodánál kell közvetlenül, az alábbi jelentkezési lap visszaküldésével, ami IDE KATTINTVA elérhető.
FONTOS: Az útlevélnek a visszautazás dátumától számított 6 hónapig érvényesnek kell lennie!