2020. március 11.

 
 

Kérjük a lelkipásztorokat, gyülekezetvezetőket, intézményvezetőket, missziós szervezetek vezetőit, hogy kísérjék figyelemmel a kormány rendeleteit és a gyülekezetüket, intézményeiket tájékoztassák a rájuk vonatkozó döntésekről, valamint azokat tartsák be.

Az istentiszteleteken biztosítsák – ha lehetséges – a kézfertőtlenítőket, illetve a folyékony szappanos meleg vizes kézmosás lehetőségét, annak szükségességére hívják fel a figyelmet.

Az istentiszteleteken a kézfogást és más közvetlen üdvözlési formákat mellőzzék. Amennyiben a terem mérete lehetővé teszi az egymás közötti egy méteres távolságot tartsák be a résztvevők a gyülekezeti alkalmakon.

Akik külföldről jönnek haza, azok önként tartózkodjanak 14 napig a közösség látogatásától. A 60 év felettiek fontolják meg saját egészségük védelmében a közösségi alkalmak látogatását.

A várhatóan 100 fő résztvevőt meghaladó istentiszteleteket és közösségi rendezvényeket ne tartsák meg a gyülekezetek és az egyház szervezetei. Amennyiben jó szervezéssel garantálni tudja a gyülekezet vezetősége, hogy több istentisztelet megtartásával az egy istentiszteleten megjelentek száma nem haladja meg a 100 főt, illetve a biztonsági távolság betartható, az istentisztelet megtartható. Ahol technikailag megoldható a szolgálattevők részvételével és kisebb létszámú tagsággal megtartott istentisztelet élőben közvetítését, vagy felvételről sugárzását ajánljuk.

Közeledve a feltámadás ünnepéhez álljanak itt Jézus szavai.

„Vigyázzatok és imádkozzatok” (Mt 26,41)

„De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!«” (Mt 14,27)