„Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézs 41,10)

Az emberiség életében a félelem egyidős a bűnnel. Attól a pillanattól kezdve, hogy az ember engedetlen lett Istennel szemben, a félelemnek szabad bejárása lett az Éden kertjébe. Később kiderült, hogy ez érvényes lett minden területre, amit az Úr eredetileg az ember hatalma alá rendelt.

A félelem attól vált elviselhetetlen állapottá, hogy az Istentől elszakadt embernek mindenekelőtt Istenétől kellett félnie. Félnie kellett, és kell a bűnös embernek attól az Istentől, aki teremtő szándékában kevéssel tette őt kisebbé önmagánál. (Zsolt 8,6)

A félelem következményeit évezredeken át viselnie kellett az embernek, mert a bűntől való szabadulás egyszerűen lehetetlen volt. Kiválasztott népe, Izráel számára az Úr lehetőséget adott a velük kötött szövetségben arra, hogy ne kelljen félniük, de gyakori hűtlenségük nyilvánvalóvá tette, hogy Isten minden szándéka zátonyra fut az ember kemény szíve állapotán. Az újabb és újabb szövetségek eredménytelensége után született meg a nagy elhatározás, hogy elküldi az ő egyszülött Fiát, aki el is jött erre a földre emberi formát öltve, és magára vette a világ bűneit. Ő maga tiszta maradt és így mutatta be az egyetlen tökéletes, bűnökért való áldozatot.

Attól kezdve, hogy ez a tökéletes áldozat megjelent az Atya előtt, valósággá lett a lehetőség, hogy az embernek nem kell félni.

Ezzel a lehetőséggel viszont élni kell. Be kell fogadni a szívünkbe, az életünkbe az Úr Jézus Krisztust, aki tiszta élete és kiontott vére árán létrehozta azt az új szövetséget, amely erősebb és hatékonyabb minden korábbi, emberrel kötött szövetségnél, mert a mérhetetlen atyai szeretetáldozat hozta létre.

Nem kell félni most már annak, akinek Isten a szövetségese Jézus Krisztus által. Ezt a szövetséget erősítjük meg a Szentlélek jelenlétében az úrvacsorai alkalmainkon.

Makovei János