Németi Zsolt az Eleven Podcast adásában

2024. május 6.

 
 

Németi Zsolt, a Magyar Pünkösdi Egyház alelnöke, Paul Graczával, a Pünkösdi Teológiai Főiskola rektorával beszélgetett a kisebb gyülekezetek erősségeiről és előnyeiről a Pünkösdi Teológiai Főiskola podcastjében.

Németi Zsolt, aki alelnökként gyülekezetekkel, lelkipásztorokkal ill. nemzetközi kapcsolatok építésével foglalkozik, most a magyarországi pünkösdi gyülekezetek összetételéről beszélt bővebben.

Szóba került a kis és nagy gyülekezetek létszámkülönbsége és megosztotta azt is, hogy egyházunkon belül mi alapján sorolnak egy gyülekezetet kis, illetve súlyponti kategóriába.

Kiemelte azt is, hogy nem a létszámtól függ, hogy mennyire áldott vagy egészséges egy gyülekezet – egy nagyobb gyülekezetnek is ugyanúgy lehetnek gyengeségei, mint egy kisebbnek és ez igaz az erősségekre is.

„Sokszor a kis gyülekezetek hiányosságaira és nehézségeire fókuszálunk és közben nem vesszük észre, hogy milyen előnyei és erősségei vannak” – tette hozzá.

Végezetül elmondta, hogy akár kis, akár nagy gyülekezetről van szó, a cél ugyanaz: „Hirdessük az evangéliumot, tegyük tanítványokká az embereket, merítsük őket alá az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében, imádkozzunk, hogy töltekezzenek be Szent Szellemmel, és töltsük be azt a parancsolatot, amit Krisztus meghagyott számunkra.”

A beszélgetés a következő linken hallgatható meg:

2020