Szabadtéri Evangélizáció Hajdúhadházán

2024. szeptember 26.

 
 

A Magyar Pünkösdi Egyház Hajdúhadházi Gyülekezete a város többi gyülekezetével közösen szabadtéri evangélizációt tartott 2024. augusztus 3-án. Az alkalmon a Magyar Continental Singers nyári turnéjának felnőtt csapata koncertezett.

Bordi Dénes, a gyülekezet lelkipásztora elmondta, hogy már tavaly is tervben volt egy ehhez hasonló rendezvény, amire idén végre sor kerülhetett. A városi evangelizációt Hajdúhadház szabadtéri színpadára álmodták meg – ez volt az első keresztény rendezvény, ami itt helyet kaphatott. A városvezetés egész napra bérelhetővé tette a színpadot a szervezők számára. A gyülekezet életében is meghatározó volt ez a fajta kilépés, mivel eddig inkább a hitoktatás keretein belül, illetve gyermekprogramokkal szolgáltak a hajdúhadháziak felé.

A Hit Nap hitet követelt a gyülekezetektől is, mivel zivatar volt a városban, és kérdéses volt, hogy sikerül-e megtartani az alkalmat. A sátrakat még szakadó esőben állították fel, és a székeket is le kellett törölni, hogy a látogatók le tudjanak ülni valahová, de Isten meghallgatta a hozzá szálló imákat, és az eső fél órával kezdés előtt elállt. Az időjárás viszontagságai ellenére végül kb. 250-en vettek részt a rendezvényen.

A koncerten az énekek mellett személyes bizonyságok is elhangoztak. Az igehirdetés szolgálatát Jánosi Ferenc végezte, aki a tékozló fiú történetén keresztül beszélt az Atyai házhoz való visszatalálásról és Isten hűségéről – kapcsolódva a Magyar Contintal Singers csapatának idei turné témájához: „Hűsége nagy”.

Imádkozzunk, hogy Isten adjon növekedést a magvetésre, ahogy az ige is mondja: „a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Gal 6,9

2020