VÁLTOZÁSOK A MAGYAR PÜNKÖSDI EGYHÁZ VEZETÉSÉBEN
A Magyar Pünkösdi Egyház vezetését érintő fontos döntésről számolunk be, amely a Közösségi Missziónál folyamatban lévő vizsgálathoz kapcsolódik.
Fontos tudni, hogy a Közösségi Misszió ugyan egyházunkhoz csatlakozva, de önállóan működött, egyházunktól teljesen függetlenül gazdálkodott. A közfeladatok ellátásához a finanszírozást közvetlenül az államtól kapta, tevékenységét az állami szervek rendszeresen ellenőrizték. A Közösségi Missziót civilek irányították, annak vezetésében egyházunk nem vett részt.
A Közösségi Missziónál tartó eljárás most új szakaszba lépett. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálata immár arra is kiterjed, hogy az Egyháztanács részéről történt-e mulasztás az ügyben.
Tiszta a lelkiismeretünk: nem követtünk el semmiféle törvénytelenséget, szabálytalanságot, és biztosak vagyunk benne, hogy az eljárás során bebizonyosodik ártatlanságunk.
Továbbra is mindenben támogatjuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tényfeltáró munkáját, és még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy vezető pozíciónkat a vizsgálat befolyásolására kívánnánk használni. Közös célunk az ügy részleteinek mihamarabbi feltárása és egyházunk megújulásának előmozdítása, készséggel állunk a hatósági vizsgálatok elébe.
A fentiek fényében az Egyháztanács 2023. január 12-ei ülésén az Elnökség és az Egyháztanács földrajzi kerületvezető tagjai bejelentettük, hogy az Egyháztanácsban betöltött vezető tisztségünkről aznap lemondunk, amelyek hatályba lépése az előrehozott Országos Közgyűlés és a Rendkívüli Kerületi Közgyűlések időpontja. A törvényes működés biztosítása érdekében egyházunk új vezetőinek megválasztásáig ügyvezetőként látjuk el feladatunkat.
Tisztában vagyunk vele, hogy lépésünk változást hoz egyházunk életében. Döntésünket megkönnyítette, hogy látjuk aktív tagságunk erejét, tettrekészségét, és tudjuk, vannak alkalmasak arra, akik átvegyék feladatunkat.
Egyházunk a vezetőváltás és a hatósági vizsgálat mellett változatlanul éli mindennapjait. Gyülekezeteink életét és tevékenységét ez nem érinti, misszióink és intézményeink is tovább végzik feladataikat.
Mindenkit arra kérünk, velünk együtt imádkozzon egyházunk új vezetőiért, és segítse majd őket a munkájukban!
Pataky Albert elnök
Pintér Imre alelnök
Cartoletti Norbert egyháztanácstag
D. Nagy József egyháztanácstag
D. Nagy Tamás egyháztanácstag
Szerdi Szilárd egyháztanácstag
A Közösségi Misszió ügyének összefoglalása IDE KATTINTVA megtekinthető.