Boldogok az irgalmasok – havi áhítat

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mt 5,7) Akiket Jézus boldogoknak mond a Hegyi Beszédben, azok tulajdonképpen áldottak is. Az irgalmasok is ezek közzé tartoznak. Aki irgalmas, az könyörületes szívű. Az értelmező szótár (MÉKSZ) így írja körül a fogalmat: a bajban lévőn segítő, megbocsátó és kegyelmes. Ezek a tulajdonságok a mi Urunkra jellemzők elsősorban, […]

Ember vagyok, nem hithős – Élő Víz cikk

Ember vagyok, nem hithős Andelic Jonathan nevét februárban egy ország ismerhette meg A Dal 2021 című műsorban, ahol az Áldom című szerzeményével A Dal 2021 Akusztik versenyének győztese lett. Jotával budapesti otthonában beszélgettem, ahol először egy régi kottaírógép ragadta meg a figyelmemet, utalva tulajdonosa szenvedélyére. Lakása olyan, amilyen ő maga is, egyedi és stílusos. Közel […]

Pünkösdi félóra a Kossuth Rádióban

A Magyar Pünkösdi Egyház vallási műsorát Békesség néktek! címmel a Kossuth Rádió augusztus 6-án pénteken sugározza. Az olimpia ideje alatt az egyházi műsorok más időpontban kerülnek sugárzásra. A már megszokott 13:30 helyett augusztus 6-án (a változás csak ezt az egy pünkösdi félórát érinti) 19:30-kor lesz hallható. A műsorban a pünkösdi nevelőszülői hálózat kaposvári korai fejlesztőközpontjának […]

Kereszt-rejtély II.

Kereszt-rejtély – Kérdések és válaszok a keresztény hitről. A beszélgetés résztvevői: Baráti Róbert – MPE Ózd Földesi Tamás – MPE Bérea – Zirc Lettner Gábor – MPE Reménység gyülekezete – Pécs Németi Zsolt – Agapé Pünkösdi Gyülekezet Moderátor: Schmél Csaba – Agapé Pünkösdi Gyülekezet

Újra Christeens tinitábor!

A Magyar Pünkösdi Egyház Christeens tinédzsermissziója idén újra megszervezi éves tinitáborát. Részletes információkat a https://christeens.hu weboldalon találsz. A regisztrációs űrlap is itt érhető el a következő linken, amin július 19-ig tudsz regisztrálni: https://christeens.hu/tabor-2021

Kereszt-rejtély I.

Kereszt-rejtély – Kérdések és válaszok a keresztény hitről. A beszélgetés résztvevői: Baráti Róbert – MPE Ózd Földesi Tamás – MPE Bérea – Zirc Lettner Gábor – MPE Reménység gyülekezete – Pécs Németi Zsolt – Agapé Pünkösdi Gyülekezet Moderátor: Schmél Csaba – Agapé Pünkösdi Gyülekezet

Támogasd te is a kadarkúti jégvihar károsultjait

A Magyar Pünkösdi Egyház gyorssegélyt nyújtott a kadarkúti jégeső károsultjai részére, emellett gyűjtést is szervez a Magyar Pünkösdi Egyház Szeretetszolgálatán keresztül. Ha szeretnéd támogatni a kadarkúti jégvihar károsultjait, akkor az adományt a következő folyószámlára várjuk. Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat számlaszáma: 10402537-50526754-82651022​ Átutalás esetén a közleményben kérjük szerepeljen: Kadarkút

Magyar Pünkösdi Egyház
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.