ELKEZDŐDÖTT ÚJRA

2019. szeptember 2.

Fekete nadrág, fehér ing. Szól a himnusz, a szózat, szól a kisgyerekek izgatott kacaja, vagy épp a tinédzserek egymásba vágó szavai, ahogy a nyári élményeikről mesélnek… – Elkezdődött újra.

Ahogy figyeltem az isaszegi Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium évnyitóját, különös érzés fogott el. Ott álltak a negyedikes nagy lányok, előadták a műsort, amivel készültek, lelkesen, izgatottan. Otthonként emlegették az iskolát, ahova járnak, ahol barátokat szereznek, ahol tudást gyűjthetnek, fejlődhetnek az ott töltött évek alatt. Olyan jó volt látni, ahogy ők maguk is érzik – hiszen jó helyen vannak, itt valóban otthon vannak.

Az évnyitón egyházunkat Gurzó János, az iskola lelkésze képviselte, és bátorította a diákokat arra, hogy eredményesen, kitartással vigyék véghez az előttük álló évet.

Hasonló eredményességet kívánunk minden további oktatási intézményünknek is, és valamennyi iskolának országszerte. Legyen ez az új tanév egy valódi lehetőség arra, hogy diákjaink fejlődjenek, előre haladhassanak saját életük pályáján, és még inkább megismerkedjenek önmagukkal is az út során.

Áldott új tanévet kívánunk!

A Magyar Pünkösdi Egyház nevében
Pócsi Ági
MPE kommunikációs munkatárs

2020