Krisztus Harcosai Tábor 2023

Az MPE Csetényi gyülekezetének szervezésében az MPE Krisztus Harcosai Férfi Misszió szolgálói csapatával közösen tartotta meg az egyházhoz tartozó férfiak számára a táborát, melynek során a résztvevők három napon át fizikai és lelki megmérettetéseken vettek részt. Az egyik résztvevő beszámolóját olvashatjuk a következőkben: „Az idei évben is megtapasztalhattuk, hogy milyen erő rejlik abban, ha férfiak […]
Christeens csapat Albániában

D. Nagy József lelkipásztor kezdeményezésére A Christeens tinédzsermisszó csapata egy albániai körúton vett részt idén augusztusban. A stáb tagjaival felkerestek helyi gyülekezeteket és fiataljaikat, hogy lelki és fizikai támogatást nyújtsanak számukra. Dicsőítettek, megosztottak néhány bizonyságot az életükből, és beszélgettek, kapcsolatot építettek ott élő kortársaikkal. D. Nagy József elmondta, hogy szerette volna, ha a fiatalok kimozdulnak […]
Pünkösdi100 Jubileumi Istentisztelet

A Pünkösdi100 programsorozatot megnyitó első, jubileumi istentiszteletünket október 28-án rendezzük meg Darányban. A Magyar Pünkösdi Egyház első imaháza 1923-ban itt, a Somogy megyei Darányban épült. A Clevelandből Darányba hazatért Szalai József és felesége, Lídia, a rokonaiknak és a barátaiknak beszéltek a Szentlelket adományozó Isten megtérésre hívó evangéliumáról, amelyet Amerikában ismertek meg. Ennek a munkának nyomán […]
Makovei János temetése

Szeptember 1-jén meghitt, szeretetteljes szertartás keretében temették el Makovei János testvért, aki egyházunk korábbi titkára, lelkipásztor, költő, a Pünkösdi Teológiai Főiskola oktatója és főigazgató-helyettese volt. Makovei János 1939-ben született Kétegyházán, Makovei János és Lupás Flóra első̋ gyermekeként. Őt követték a sorban testvérei: Gyuszi, Pityu és Ilike. A nehéz háborús időket kisgyermekként élte meg. Gyermekkorát, majd […]