Bedobozolt segítség

Gyülekezeteink gyermek bibliaköreinek támogatására ajándékcsomagokat készítettünk.
Konferencia Detroitban

A szórványban élő magyarság évente nem kis utat és áldozatot vállal ilyenkor, hiszen aki az Amerikai Egyesült Államok távolabbi részeiről, vagy Kanadából érkezett, olykor hosszú utazást vállalt.
Bibliai logók

A Bibliai Logók projekt célja, hogy odavonzza az emberek tekintetét és szívét Istenhez.
Elnökségi találkozók

Egyházunk elnöksége munkatalálkozókat tartott a Magyarországi Apostoli Egyház és a Magyarországi Baptista Egyház vezetőivel.
Olajfestmény Kongóból

A „tűzoltás” jellegű segítség mellett a magyar pünkösdiek a jövőn is dolgoznak Kongóban.
Ifjúsági istentiszteletek

Újra ősz, újra OIM
Ökumenikus Könyvest

A MEÖT Theologiai Szemle szerkesztőbizottsága Ökumenikus Könyvestet tart 2019. október 9-én.
Imádság a nemzetért

Huszadik alkalommal tartották meg a Tihanyi Apátság templomában a nemzetünkért való ökumenikus imádságot.
Christeens 2k19 – tábor

A 160 fős nyári programon 13-18 év közötti tinédzserek vettek részt, akik az ország összes szegletéből érkeztek.
OIM tábor 2019 – „Tisztulj meg!”

Idén körülbelül száznegyven fiatallal töltöttünk együtt egy felejthetetlen hetet, kutatva, mit is jelent pontosan a tisztaság, a tiszta élet.