Néhány hónapja a Nők Lapjában találtam egy cikket, aminek a címe rögtön felkeltette az érdeklődésemet: „A barátság padjai: Zimbabwei nagymamák a depresszió ellen”. Első ránézésre is hirtelen gondolatok jöttek elő bennem, láttam a felvezető képeket. Kíváncsi lettem, így elkezdtem olvasni.

Röviden a cikk arról szól, hogy ha valakinek fáj a teste, orvoshoz fordul. Ha a lelke szenved, akkor pszichológushoz. De mit tegyen az, aki pszichés problémái megoldásához nem kaphat szakszerű segítséget, támogatást, mert az ilyen szakember arrafelé ritka, vagy teljesen ismeretlen, vagy egyáltalán nincs is. Zimbabwében erre találták ki azt a megoldást, amely a „Barátság padja” nevet kapta. Azon a felismerésen alapul, hogy néha egy mellettünk ülő, barátságos idegennel elbeszélgetni is segítséget jelenthet.

Tizennégyen kezdték
Zimbabwe lakosainak száma kb. 16 millió. A barátság padja program keretein belül 400 nagymamakorú asszonyt arra képeztek ki, hogy laikusként segítsenek a lelki támaszra szorulóknak. Nem orvosok, nem pszichológusok, hanem speciális képzésben részesült civilek, akik együttérzően meghallgatják mások gondját-baját, és igyekeznek rávezetni őket arra, hogy maguk találják meg a megoldást – ahogyan tenné egy jószívű idegen, aki mellé leülünk a padon, és elpanaszoljuk neki a nehézségeinket.
A program egy, a fővárosban, Hararéban dolgozó orvos-pszichiáter ötlete alapján született meg, és mára világhírű lett. A háborúk, mészárlások traumáinak következményeként rengetegen küszködnek depresszióval, akik semmiféle segítséghez nem jutnak, mert nincs ilyen szakember a környezetükben. Afrika országaiban másfél millió emberre jut egy szakember.
A zimbabwei állami egészségügy nem tudta ezt a problémát kezelni, így felajánlottak ennek a pszichiáternek 14 nagymamakorú asszonyt, hogy képezze ki őket erre a feladatra. Jobb híján az orvos elkezdte a képzést. Nagy reményeket nem fűzött hozzá, de hamar kiderült, hogy a kezdeményezés rendkívül hasznos, még ha az asszonyok iskolai végzettsége szinte a nullával volt is egyenlő. Ugyanis az asszonyok ismerték a leendő pácienseiket, és azt az orvosi szakkifejezésektől mentes, hétköznapi nyelvet beszélték, amelyet ők is megértettek. A pszichiáter szerint a barátságpados rendszer sikere abban rejlik, hogy kombinálja a bizonyítékokon alapuló terápiát a helyi kultúrában gyökerező bölcsességgel.
A program sikeresen működik New Yorkban is, ahol sárgára festett padokon beszélgethetnek így az emberek egymással. Sokaknak probléma a magány, az egészségügyi ellátás elérhetetlensége, de az is, hogy az illető egyáltalán tudatában legyen annak, hogy amit tapasztal, az kezelhető.
A cikk nagy hatással volt rám. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy Magyarországon is hasonló problémával küzdenek az emberek. De leszűkíthetjük a kört a közvetlen környezetünkre is, és szerintem ott is hasonlókat tapasztalunk – egyelőre még kijelölt barátságpadok nélkül.

Néhány gondolat a barátságról
„Az igazi barát a legnagyobb kincs, és minden kincs közül ennek a megszerzésére gondolunk legkevesebbet.” (La Rochefoucauld)
„A barátság egy lélek, mely két testben lakozik.” (Arisztotelész)
„Ne menj előttem, lehet, hogy nem tudlak követni. Ne gyere mögöttem, lehet, hogy nem tudlak vezetni. Gyere mellettem és légy a barátom.” (Albert Camus)
„Van egy személyes, emberi és tiszta szeretet, amely az isteni szeretet megsejtése és visszatükröződése. Ez a barátság.” (Simone Weil)

A legszorosabb baráti kapcsolat
A barátság isteni kategória. Szeretetének visszfénye azokra, akik hit által el- és befogadják. Jézus mutatta ezt be. Szeretete teljességével mondja el a tanítványoknak mindazt, amit Atyjától hallott, tudtukra adva, hogy nem szolgák, hanem az Ő barátai. „Nektek barátaimnak mondom (…) (Lk 12,4) „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért. Ti a barátaim vagytok…” (Jn 15,13)
A barátság nem egyszerű társulás, mert a barát nem csak egy merő társ. Nem bajtárs, nem kolléga, nem partner. Ami a barátság házában az emberrel történik, azt semmiféle más kapcsolat helyettesíteni nem tudja. A barát senkivel sem pótolható. Vannak közeli barátok és távoliak. Vannak, akik őszinték és megbízhatóak, és vannak, akik nem tudnak mások előtt igazán megnyílni. Vannak, akik annyira sérültek, hogy a múltbeli sérüléseik gátolják meg őket abban, hogy igazi baráti kapcsolatot tudjanak létesíteni. Vannak, akik körül mindig van valaki, és vannak, akiknek élete barátságéhségben telik el. Mivel a barátság isteni tulajdonság, és mi is az Isten képmására vagyunk teremtve, mindenki képes a barátságra.
A barátsághoz beleegyezésre van szükség. Barátom csak az, akit szabadon választok magaménak. Az, akitől nem azt kívánom, amije van, hanem azt kívánom, aki ő maga.
A barátság padjai nem éppen a fentiekben elmondott szoros barátságokról szólnak. A bevezetőben említett cikk nem erről a szoros, érzelmi barátságról szól. Mégis fontosnak tartom, hogy erről beszélgessünk.
Ahogy visszaemlékszem a gyerekkoromra, amikor a testvéremnél nyaralgattam a Dunántúlon egy kis faluban, minden ház előtt volt egy pad. Arra szinte minden este kiültek az idős nénik, és aki arra járt, beszédbe elegyedett velük, esetleg le is ült melléjük. Azt nem tudom, hogy mi volt a beszélgetés témája, de ha most belegondolok, valószínű, hogy meghallgatták és bátorították az illetőt, lehet, hogy még tanácsot is adtak. Sokszor már az is segít, ha valaki meghallgatja a másikat. Sajnos napjainkra ezek a ház előtti padok eltűntek. Sőt, már a virtuális padok is eltűntek. No, nem csak a járványhelyzet miatt. Az emberek egyszerűen nem érnek rá. Olyan felgyorsult világban élünk, hogy ilyesmire nincs idő. Még jó, hogyha a szomszédok átköszönnek, esetleg néha beszélgetnek. Pedig nagyon fontos, hogy az embernek legyenek barátai, emberek, akik iránt bizalmat érez.

Barátságpadok a családban
Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy a családban is szükség van barátságpadokra. Mi nagymamák, hányszor halljuk, hogy „mama, csak neked mondom….” Aztán, ha szeretetteljes, baráti a kapcsolat, a nagyok már a problémáikkal jönnek. „Mama, ez van, az van, te mit csinálnál? Neked is volt ilyen problémád?”
Van-e a családunkban barátságpad? Ha nem is sárga, meg nem is pad, de a kapcsolat padja, a beszélgetés padja.

Barátságpadok a gyülekezetben
Néhány hete a Mai Ige egyik írásának ez volt a címe: Barátok a bajban. Jonatán és Dávid barátok voltak. Jonatán Saul király fia, Dávid pedig akkor még Saul király szolgája volt. Társadalmi helyzetükből kifolyólag semmi sem garantálhatta az ő barátságukat. Jonatán mégis Dávid mellé állt, erősítette őt, amikor Saul Dávid ellen fordult, és Dávidnak menekülnie kellett. Jonatán segítette őt a menekülésben. (1Sm 20)
A Bibliában számos utalás van a barátság erejére. Péter is megkapta Jézustól a feladatot: „erősítsd a testvéreidet” (Lk 22,32)
A gyülekezetben is lehetnek barátságpadok. Amikor észrevesszük, hogy egy testvér szomorú, vagy látjuk, hogy ideges, megkérdezhetjük: „Mi a baj? Mi bánt? Tudok-e esetleg segíteni?” Nekünk pedig legyen időnk és türelmünk meghallgatni a választ.
Egy közösségen belül is jó, ha működnek barátságpadok. Te milyen közösségeknek vagy a tagja? Kikkel találkozol rendszeresen? Szerintem mi is lehetünk a környezetünkben élő emberek barátság padjai. Nagyon nem is kell beleásni magunkat a keresésbe, szinte szembe jön velünk az utcán a lehetőség. Egy kis odafigyelés kell, egy kedves szó, egy mosoly, egy együttérző hozzáállás, és máris megtapasztalhatjuk, hogy oldódik a feszültség, a félelem, a szomorúság. Egy bíztató szó felcsillanthatja a reményt.
Ahogy Zimbabwében a nagymamák segítenek a lelki rászorulókon, úgy legyünk mi is nyitottak arra, hogy elidőzzünk a barátságpadon a belső körben lévő barátainkkal és akár a körön kívüliekkel is.
Márai Sándor szerint „Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. (…) Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább.” Kívánom, hogy találjunk rá erre a ritka kincsre. Őrizzük és ápoljuk. Kívánom, hogy sokszor legyen foglalt a barátságpadunk.

Kurdi Jánosné