Öten vallották meg nyilvánosan hitüket a Magyar Pünkösdi Egyház Sülysápi Gyülekezetében 2024. június 30-án. Közülük ketten Ausztriából érkeztek, ők online tudták követni az alkalmakat, és a bemerítési tanításon is így vettek részt.

Az igehirdetésben Cartoletti Norbert lelkipásztor a Jónás 2,2-3 igeverseket olvasta fel:
“Jónás ekkor a hal gyomrában Istenéhez, az Úrhoz imádkozott, és ezt mondta: nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.”

Jónásnak Ninivébe kellett volna mennie elmondani Isten üzenetét. Ninive Asszíria fővárosa volt, Asszíria pedig az akkori kor egyik nagyhatalma – és egyben Izrael ellensége is. Jónás nem akarta, hogy Isten megbocsásson az ellenségeinek. Tudta, hogy Isten jó és kegyelmes, és attól félt, hogy ha prédikál, megtérnek a ninivei emberek. Ezért Jónás inkább elindult az ellentétes irányba.

Isten azonban nem hagyja magára az embert. Mint a jó pásztor történetében, amikor a pásztor otthagyja a 99 juhot, megkeresi azt az egyetlent, amelyik elveszett, mert annak az egy báránynak is értéke van a számára. Ugyanígy Isten Jónás nyomába is odaszegődik egy egészen különös módon. Isten itt nem beszél Jónáshoz, hanem vihart küld. Még a hajón utazó pogányok is érzik, hogy a viharnak természetfeletti ereje van, hiszen hiába tesznek bármit, nem javul a helyzet.

Mi is ismerhetjük ezt az érzést a saját életünkben, amikor hiába vetjük be az összes tudásunkat, az összes kapcsolatunkat, mégis egy helyben vagyunk, a hajó pedig süllyed.

Látunk egy érdekes különbséget a történetben Jónás és a pogányok hozzáállása között: Jónás arra vágyik, hogy Izrael ellensége pusztuljon el, míg a pogány hajósok hiába tudják, hogy a vihar Jónás miatt van, nem akarják őt a tengerbe dobni, hanem tovább próbálkoznak, és mikor végül mégis a tengerbe vetik őt a saját javaslatára, azt nagy félelemmel teszik. A vihar és a hal pedig engedelmesebb volt Isten akaratával szemben, mint Jónás.

Sokszor mi is így vagyunk vele: rengetegszer le van írva a Bibliában például, hogy bízzunk, ne féljünk, de mi nem így teszünk. Bennünk van az az emberi gőg, hogy mi felette állunk a többi teremtménynek, mi vagyunk a valaha volt legintelligensebb lény ezen a földön, mégis néha az állatok bölcsebbek nálunk.

Van úgy, hogy megharagszunk az Istenre: ha nem kaptuk meg azt a munkát, amit akartunk, ha megbetegedtünk, de nem gyógyultunk meg, ha meghalt az, akit nagyon szerettünk, pedig imádkoztunk, és nem értjük, hogy mi történik. Azt gondoljuk, ha ez az Isten egy jó Isten lenne, nem engedné ezt meg. Ilyenkor úgy fejezzük ki a haragunkat, hogy hátat fordítunk Istennek, nem imádkozunk, nem megyünk gyülekezetbe, duzzogunk.

Jónás egészen a hal gyomráig duzzogott, és nem kezdett el imádkozni. Kellett neki a sötétség, a mélység ahhoz, hogy eljusson odáig, hogy nem jó Isten ellen harcolni, és ha ki akar onnan kerülni, szóba kell állnia vele.

Velünk is előfordulnak nehéz idők, lehetünk akár depressziósak, szoronghatunk, ezt a helyzetet írja le a történetben az a kép, hogy a hal nemcsak elnyeli Jónást, hanem lesüllyed vele a hegyek alapjáig, ahol mélység van, nagy a nyomás, nincs kilátás, nincs fény, nincs ember, nincs segítség.

Mi is sokszor érezzük ezt: hiába beszélgetünk valakivel a szárazföld partjáról, ő együttérezhet, de nem értheti, milyen a tenger mélyén lenni. Az együttérzés fontos dolog, azonban néha ettől a másik nem tud kikerülni a maga mélységéből. Isten használhat minket ezekben a helyzetekben, de itt az ige azt a mélységet akarja érzékeltetni, amikor ember már nem tud segíteni.

Időnként olyan is előfordul, amikor nem ismerjük fel, hogy nyomorult helyzetben vagyunk, mert a körülményeink jónak tűnnek, és zajlik az élet körülöttünk. A jólét is érzéketlenné tudja tenni az embert. De a sikerek idején is sokszor érezzük, hogy valami nem “kerek”, nem jön az az érzés, amit vártunk, ezért megyünk tovább, újabb sikereket hajszolva.

Néha szükségünk van arra a mozdulatlanságra, amiben Jónásnak volt része a hal gyomrában. Pl. egy kórházi ágyban fekvő tehetetlenségéhez, ehhez a mozdulatlansághoz nem vagyunk hozzászokva, főleg a 21. században.

Jónás az imájában sikoltott – ezt a szót használja az ige – az Úrhoz szorult helyzetéből. A legnagyobb mélységből is van kiút, egy elnyöszörgött imádság is elég, hogy Isten feleljen – és Jónást kiveti a hal a partra, és minket is meghallgat és megsegít Isten.

A bemerítkezőknél is eljött a pillanat, amikor megértették, hogy Krisztus nélkül nem érdemes továbbmenni, mert a földi célok elhalványulnak, kicsúsznak a kezeink közül, de van valaki, aki állandó, aki a megelégedést is elhozza az életünkbe. Vele pedig a reménységünk nemcsak a sírig szól, hanem azon túlra is.

Az istentisztelet a bemerítés után dicsőítéssel és imádsággal zárult.

Az alkalom visszanézhető a következő linken:
https://www.facebook.com/100064422833039/videos/798873115741531/