ISTEN LÁT

2021. szeptember 16.

 
 

„Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát”. A múlt század elején az iskolákban volt ismert ez a versike. Isten valóban mindent lát… és bár érződik egy enyhe fenyegetés ebben a felszólításban, én most inkább a pozitív oldalát szeretném kiemelni.

Számos ige van a Bibliában ami arról beszél, hogy Isten lát, sőt folyamatosan figyel minket. Amikor Hágár elfutott úrnője, Szárai elől és a pusztában bolyongva találkozott az Úr angyalával, így kiáltott fel: „Te vagy a látás Istene”, vagy „Te vagy az Isten, aki lát engem!” (1Móz 16,13 egyszerű ford.). A Péld 15,3-ban azt olvassuk, hogy „mindenen rajta tartja szemét az Úr.”

Isten figyelő tekintete engem abban erősít meg – különösen a nehézségek idején –, hogy nem Isten háta mögött zajlik az életem, nem vagyok elfelejtve, számon tart. Életem minden helyzetében és pillanatában ott van mellettem.

Olvastam egy kísérletről, melyben a kísérlet alanyainak nulla fokos vízbe kellett tenni a lábukat, és azt mérték, hogy mennyi ideig bírják a hideget. Később megismételték a kísérletet ugyanazokkal az emberekkel. Az első fordulóban mindenki egyedül ült egy teremben, de másodszorra beküldtek valakit a terem sarkába. Az eredmény meghökkentő volt: másodjára kétszer annyi ideig tartották a lábukat a jeges vízben.

Egyik legalapvetőbb emberi szükségletünk, hogy valaki vegyen észre, figyeljen ránk. Gyerekkorban különösen fontos szerepe van a szemkontaktusnak.

John Sturt írja a következőket: „A szemkontaktus a szeretet és az érintés egy formája. Yeats, a költő, ezt így fejezte ki: „A szeretet a szemen keresztül jön”. A gondoskodó szemkontaktus a következő üzenetet közvetíti: „Látlak és tetszik az, amit látok.” Továbbá tiszteletet is közvetít. A „tisztel” szó a latin „respicere” szóból ered, melynek a jelentése „ránézni”. Ha a szemedbe nézek, azt fejezem ki, hogy „tisztelem egyedülálló személyiségedet, értékes ember vagy.”
Az is igaz, hogy kultúránként eltérő használata lehet a szemkontaktusnak. A kisgyermekeknek különösen sok szemkontaktusra van szükségük, és ha a felnőttek nem guggolnak, vagy nem hajolnak le hozzájuk beszéd közben, akkor ezt hiányolni fogják. Ez az egyik oka annak, hogy a gyermekek szeretnek fölmászni az ember térdére, mert így egy vonalba kerül a szemük a felnőtt szemével. A tizenéveseknek szintén sok pozitív tartalmú szemkontaktusra van szükségük, még a konfliktusok idején is. Ennek a következő üzenete van: „Nem biztos, hogy helyeslem azt amit teszel, de téged szeretlek.”

Isten tekintete rajtunk azt üzeni: Ismerlek, szeretlek, fontos vagy nekem, nem hagylak magadra!

Korvin Hedvig

2020