„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy elbírjátok azt viselni.” (1Kor 10,13)

Oscar Wilde mondta, hogy „mindennek ellene tudok állni, kivéve a kísértést”. Az igeszakaszban szereplő kísértés szó görög szava a peirasmos, mely jelenthet kísértést, de próbatételt is. Jakab apostol levelében írja, hogy „senki se mondja, amikor kísértésbe jut: »Isten kísért engem«, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal.”

A kísértés és próbatétel közötti különbséget Alexander McLaren szolgálatában mélyrehatóan érzékeltette. „A kísértés azt mondja: cselekedd meg a kellemes dolgot, ne akadályozzon meg téged az a tény, hogy tulajdonképpen az rossz. A próbatétel pedig ezt mondja: cselekedd meg azt az igaz és nemes dolgot, ne akadályozzon meg téged az a tény, hogy fájdalmas lesz”. Egy semleges tartalmú fogalom, melynek kimenetele adja meg igazi értékelését. Még a megpróbáltatás is válhat kísértő forrássá életünkben, erre jó példa Jób története.

Pál apostol bíztatásának oka és alapja Isten hűséges megnyilvánulása. Hajlamosak vagyunk azt gondolni magunkról is, meg másokról is, hogy egy bizonyos „szint” fölött (áldás, kenet) már nincs veszély. Az ezt megelőző igevers éppen azoknak szól, akik elhitték, hogy rajtuk már nem fog ki semmilyen helyzet. A kenet, az áldások már védik őket.

Posztmodern felekezetközi egyháztörténetünk soha ennyi erkölcsi bukást nem látott vezetői körében, mint napjainkban. A hatalom, hírnév, befolyás és az anyagi kísértések sorra bizonyítják számunkra, hogy „aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék”.

Egyedül, akaratunkban és tehetségünkben bízva nem fog sikerülni. Isten pontosan ismeri képességeinket, gyengeségeinket és mindemellett hűséges is. Számíthatunk rá, ha őszintén segítségül hívjuk őt: „Kívánjátok az Urat és az ő erejét; keressétek az ő orcáját szüntelen”. (Zsolt 105,4)

„Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézs 41,10)

Az emberiség életében a félelem egyidős a bűnnel. Attól a pillanattól kezdve, hogy az ember engedetlen lett Istennel szemben, a félelemnek szabad bejárása lett az Éden kertjébe. Később kiderült, hogy ez érvényes lett minden területre, amit az Úr eredetileg az ember hatalma alá rendelt.

A félelem attól vált elviselhetetlen állapottá, hogy az Istentől elszakadt embernek mindenekelőtt Istenétől kellett félnie. Félnie kellett, és kell a bűnös embernek attól az Istentől, aki teremtő szándékában kevéssel tette őt kisebbé önmagánál. (Zsolt 8,6)

A félelem következményeit évezredeken át viselnie kellett az embernek, mert a bűntől való szabadulás egyszerűen lehetetlen volt. Kiválasztott népe, Izráel számára az Úr lehetőséget adott a velük kötött szövetségben arra, hogy ne kelljen félniük, de gyakori hűtlenségük nyilvánvalóvá tette, hogy Isten minden szándéka zátonyra fut az ember kemény szíve állapotán. Az újabb és újabb szövetségek eredménytelensége után született meg a nagy elhatározás, hogy elküldi az ő egyszülött Fiát, aki el is jött erre a földre emberi formát öltve, és magára vette a világ bűneit. Ő maga tiszta maradt és így mutatta be az egyetlen tökéletes, bűnökért való áldozatot.

Attól kezdve, hogy ez a tökéletes áldozat megjelent az Atya előtt, valósággá lett a lehetőség, hogy az embernek nem kell félni.

Ezzel a lehetőséggel viszont élni kell. Be kell fogadni a szívünkbe, az életünkbe az Úr Jézus Krisztust, aki tiszta élete és kiontott vére árán létrehozta azt az új szövetséget, amely erősebb és hatékonyabb minden korábbi, emberrel kötött szövetségnél, mert a mérhetetlen atyai szeretetáldozat hozta létre.

Nem kell félni most már annak, akinek Isten a szövetségese Jézus Krisztus által. Ezt a szövetséget erősítjük meg a Szentlélek jelenlétében az úrvacsorai alkalmainkon.

Németi Zsolt

Forrás: Élő Víz Bibliaolvasó Naptár 2021