Az MPE egyháztanácsának 2021. április 15-i határozata

Az Egyháztanács a testvéregyházakkal történt konzultáció után, a Kormány intézkedéseit és az Egyház legszélesebb körben értelmezett érdekeit figyelembe véve a járványhelyzet kapcsán az istentiszteletekre vonatkozóan az alábbi határozatot hozta: Május 2-tól az istentiszteletek az alábbi járványügyi korlátozások betartásával megtarthatók: – az istentiszteleten úgy kell kijelölni az ülésrendet, hogy minden irányból 1,5 méter távolságot be tudják […]

Pünkösdi félóra a Kossuth Rádióban

A Magyar Pünkösdi Egyház vallási műsorát Békesség néktek! címmel a Kossuth Rádió április 16-án pénteken 13 óra 30 perctől sugározza. A műsorban többek között hallható lesz Rémán Dániel beszélgetése Szabó Ivánnal a Késői Eső Gyülekezet lelkipásztorával, aki szülei válását követő gyermekkori sérelmeiről és azok gyógyulásáról beszél meglepő őszinteséggel. Jánosi Ferenc, egyházunk Ifjúság és Családépítő Szolgálatának […]

A holokauszt áldozataira emlékeztek Sopronban

Az országos kezdeményezést a Menetelés az Életért Keresztény Közösség indíttatására hívták életre április 8-án, Yom HaShoah, azaz a II. Világháború zsidó áldozataira való emlékezés napján. Az online is közvetített megemlékezés keretében országszerte tizenkét településen olvasták fel a holokauszt miatt meghalt helyi zsidók neveit. A soproni megemlékezést az ökumenikus Tűztorony Imádság Háza Kezdeményezés, valamint a Magyar […]

Ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferencia

Közel négyszáz fiatal vett részt az IVK-n, Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciáján. 2021. március 19-20-án, immár negyedik alkalommal rendezték meg az IVK-t, Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciáját. A kétnapos online tréningen közel négyszáz, különböző felekezetekből érkező fiatal vezető inspirálódott és erősödött meg a szolgálatában. A konferenciát az Ifjúságépítők és több keresztény felekezet (adventista, […]

Egyházi fenntartásba kerül egy gyulai óvoda

Júliustól a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója által alapított Reményhír Intézményfenntartó Központhoz kerül egy gyulai óvoda. A Békési Önkormányzat arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a fenntartócserét a szülők is egyhangúlag támogatták. Az intézmény a város peremkerületén, „meglehetősen szegregált területen” található, amihez az új fenntartó „mind szakmailag, mind az anyagi bázis előteremtése terén komoly forrásokat tud […]

Isten gondoskodik rólunk – havi áhítat

„Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk.” (Zsolt 68,20) Gondviselés. Talán nem mindig gondolunk arra, hogy ez az egyszerű és sokszor hangoztatott kifejezés az evangélium üzenetét hordozza magában. Némelyek elvetik az isteni gondviselés gondolatát, ezért – jobb híján – marad számukra az evolúció tanítása, meg a véletlenek különös láncolata. Ha elutasítjuk Istent […]

Nagypénteki üzenet

Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke nagypénteki üzenetével kíván a Magyar Pünkösdi Egyház áldott húsvéti ünnepet mindenkinek! A megtekintéshez KATTINTS IDE.

Ne féljetek! – húsvéti üzenet

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa közös húsvéti üzenettel készült minden egyház számára, melyet IDE KATTINTVA lehet elolvasni.

The Passion – Húsvét története a legnagyobb magyar slágerekkel!

Megérkezett Magyarországra is a The Passion előadás, amit a TV2-n húsvét vasárnap este 18 óra 55 perckor tekinthetünk meg. Az eredetileg holland ötlet alapján készülő előadás 2006-os manchesteri bemutatóját a BBC is sugározta, több tízezer fős élő közönség előtt és több milliós televíziós nézettséggel. 2011 óta Hollandiában minden évben más városban rendezik meg, többek között […]

Magyar Pünkösdi Egyház
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.