TÖBBRE VÁGYOM! – PÜNKÖSDI KONFERENCIA 2019

Szerző: 2019. június 17.egyházi hírek, headline0 hozzászólás

Pünkösdiekhez hűen ismét tüzes hangulatú konferenciát tudhatunk magunk mögött – már csak azért is, mert idén légkondi hiányában ünnepeltünk pünkösdhétfőn a Lurdy-házban.

Évről évre úgy döntenek testvéreink, pestiek és vidékiek egyaránt, hogy a hőség ellenére is fogják magukat, és utaznak, ezzel feláldozva a ma már olyan ritkának számító munkaszüneti napjukat. Sokan vágyhattak többre – az idei témánk alapján, hiszen ismét zsúfolásig teli volt a Lurdy 3-mas terme.

Hála Istennek, hogy ezt a népszerű rendezvényközpontot ismét hívők hada lephette el, hiszen újra párhuzamosan tartottunk konferenciát a BPA-sokkal. Figyeltem ám, volt átjárás, de hiszen túl nagy meglepetés sehol sem érhetett minket, mindkét helyen ugyanazzal az Istennel találkozhattunk. Mindenesetre Bori nénivel – aki a BPA konferenciára jött – megismerkedtem, kérdezte tőlem, hogy mikor lesz a lelkipásztor avatás, mert arra átjönne a barátnőjével, megnézni Bányik Roland testvért. Még jó, hogy a válaszom „nem tudom” volt, mert ha magamra hallgatok, és délutánt mondok, Bori néni egy az egyben lemaradt volna erről a számára igazán fontos momentumról.

Ugyanis ezúttal délelőtt, az igehirdetés előtt zajlottak le az ilyen jellegű szokásos, ámbár mindig megható hangulatban zajló programok. Átadásra kerültek a Pro Ecclesia díjak, az idei díjazottak pedig: id. Pintér Imre, Makovei János és Béres János. Három lelkipásztort indítottunk útjára, kértük rájuk Istenünk áldását: Bányik Roland, Bereczki Gábor és Molnár József. Bori néni időben ott volt, külön odajött hozzám, hogy megnyugtasson, mindent meg tudott nézni, amit szeretett volna.

„Légy bátor szívem, rendíthetetlen, hisz Urad itt vár” – mintha angyalkórust hallottunk volna a PZM Égi Szólamok Kórus képviseletében. Ők vezettek minket egész nap a dicséretben, biztosítva azt a légkört, amiben a teremtett ember a Teremtőjével találkozhat.

 

Közelebb és messzebb

“Ennek a konferenciának az a mottója, hogy “Többre vágyom”. Nem tudom, hogy hogy jöttél el erre a helyre, azért remélem, hogyha így lett meghirdetve, akkor azzal a vággyal jöttél, hogy “Uram, többet szeretnék!”Tudjátok, az életet ez viszi előre.”

– kezdte meg délelőtti prédikációját Pataky Albert.

Az üzenet, amit egyházunk elnöke közvetített felénk a Biblia tükrében, olyan igazságokra emlékeztetett, amiket jó esetben legtöbbünk elméjével már tud, ismer. Mégis, aki odaszánta figyelmét ezekben a percekben, szívébe érkezhettek a felismerések. Akár először, akár újra – hiszen időről időre mindannyiunknak frissülnie kell, hogy a helyes indítékainkban, motivációnkban maradjunk.

“Tudd meg, hogy van itt Valaki, aki szintén ezzel jött ide. “Többre vágyom” – És Ő a te Istened. Vajon meghalljuk-e a mi Urunk vágyakozását, akaratát? Vajon rádobban-e a szívem az Ő szívdobbanására? Vajon mire vágyik ŐHangolódjunk rá az Isten többre vágyására.”

Később Albert Jákób és Isten tusakodásáról beszélt. (1Mózes 32:23-31) Egy olyan közeli, intenzív, fájdalmas, mégis mély találkozás történetébe vitt minket, ami minket is gondolkodásra indít saját életünkre vonatkozóan.

“Tudjátok, nagyon sokáig az embernek mehet az élete úgy, ahogy gondolja, mehet sikeresen, mehet szépen, mehet gördülékenyen. Sok mindent elkövethetek, sok mindent gondolhatok. Talán másokat becsaphatok. Talán pozíciót, áldást szerezhetek mások megrablása által. De eljön az idő, amikor az Isten elkezd birkózni velem. És ez nem annyira kellemes. De nagyon hasznos. De nagyon jó.”

Átéltem én ezt már? Megéltem már milyen, amikor az Isten tusakodni kezd velem? De különben is, milyen ez a tusakodás? Hogyan birkózik velem az Isten? Nekem is ki fog ficamodni a csípő forgócsontom? Vagy ezt most hogyan értik?

A Teremtő Isten olyan mély találkozásokra vágyik velünk, ahol hajlandóak vagyunk végre mélyre menni, ahol végre szó lehet rólunk. Szó lehet arról, hogy hol állunk Vele, hol állunk az életünkben, miben hogyan kellene változnunk, fejlődnünk. Ez olykor bűnbánattal, máskor fájdalmas felismerésekkel, de minden esetben a Mennyei Atya helyreállító szeretetével jár.

Albert kifejtette, hogy ez a birkózás, ez a mély találkozás mennyire fontos mérföldkője a hívő embernek.

“És azt olvassuk (Jákób történetében), hogy az egész úgy kezdődik, hogy: Ott maradt egyedül. Vágyom erre. Arra, hogy még ha birkózással is jár – ott lehessek egyedül az Istennel. Amikor semmi nem zavar. Amikor nem zavar a pozícióm, hogy ki vagyok.”

Az erő felett való úthoz szükséges Isten közelsége. Az Istennel való találkozás. Ezekre a találkozásokra hívott minket Albert, lehetőségünk volt ott helyben válaszolni Atyánknak, időt tölteni Vele.

 

Cipolla, mega-gyülekezetek, jóléti kereszténység – többre vágyom?

A délutáni alkalmat Cartoletti Norbert gondolatai folytatták. Norbert egy egészen más aspektusból világította meg a “Többre vágyom” fogalmakat. Hallhattunk tőle szembesítő gondolatokat a hálaadással, dolgaink értékelésével, és még a kifogásainkkal kapcsolatban is. Kifejtette, hogy többre vágyni nem feltétlenül egy pozitív dolog, ha az elégedetlenségből, panaszkodásból fakad.

“Belekötünk egymásba, hangot adunk annak, hogy mi az, ami nem jó. És hogy adna Isten többet, ha az, ami most van, az nekem nem elég, nem vagyok vele elégedett? Ugyanis úgy szól Jézusnak az egyik gondolata, hogy aki hű a kevésen, az lesz hű a sokon is. Aki ott a kicsiben, a kevésben megállja a helyét, majd azt fogja többre bízni. Én úgy gondolom – aztán lehet ezzel vitatkozni, vagy gondoljátok át ti is -, hogy ha tényleg többre vágyunk, vagy többet szeretnénk, akkor az, ami most van, azzal jól kellene sáfárkodni. Talán több szót kellene vesztegetnünk a hálaadásra, a jóra, a köszönömre.”

Példákat hozott később külföldi mega-gyülekezetekről, gyülekezet-vándorlókról és a jóléti kereszténységről, ezzel érzékeltetve azt, hogy mennyire fontos a megfelelő perspektívákat elsajátítanunk. Kiemelte azt is, hogy a felszínen túl mélységében kellene foglalkoznunk egymással, illetve a hűség, kitartás vagy éppen a bűn fogalmával.

“Amikor mi hűséggel meg tudunk maradni az Úrban, amikor kitartással tudjuk megfutni az előttünk levő küzdőteret, abban van valami érték, amiről a Biblia is beszél.”

Tanítása másik sarkalatos pontjához érkezve Norbert egy érdekes párhuzamról beszélt. Simont, aki varázslással foglalkozott (Apcsel. 8:9-13, 18-23) és a Thomas Mann, Mario és a varázsló kisregényében szereplő Cipollát hasonlította össze.

“Isten óvjon meg bennünket az ilyen többre vágyástól. Tényleg vigyáznunk kell, és a Szentlélek hangjára figyelni. Mert az utolsó napoknak az egyik nagy veszélyforrása éppen ez lesz, hogy megjelennek majd a nagy ámítók, akik csodákat és jeleket tesznek. És azok, akik nem kellően jó látóak, akik nem tudnak a felszín mögé látni és felismerni Cipollának a mai leszármazottait, azok csak ámulni fognak azon, hogy “megin’ egy csoda történt, dicsőség az Istennek meg a Szentléleknek.”

“Figyeljünk a Szentlélekre. Annak a tiszta hangnak az üzenetére, ami Tőle jön. Ne engedjük ezt ördögi manipulációkkal felhígítani. Ne dőljünk be mindennek, hanem nyissuk meg a szívünket az Úr előtt. Hogy tudjon vezetni az Ő igazságában, egyenességében, szentségében, méltóságában.”